Health4all! kitekintő

3 hónapok ezelőtt 90

A Health4all! projekt 2019 októberében indult Kárpátalján, amely a kora gyermekkori intervenciót helyezi a középpontba. A születési vagy később szerzett rendellenességgel érintett 0-6 éves gyermekek (igény szerint maximum 14 éves korig) és hozzátartozóik segítése az egyik fő cél.

A program működésének első évében többször valósultak meg szűrővizsgálati napok, valamint elkezdődhettek a gyermekek fejlesztései is az alábbiak alkalmazásával: Pető-módszeres fejlesztés, gyógymasszázs, beszéd- és mozgásfejlesztés, neurofeedback tréning. A szűrővizsgálatokon és a fejlesztéseken való részvétel a projekt ideje alatt ingyenes.

Sajnos a koronavírus okozta világjárvány kihatással volt a meghatározott kisegítő programok megvalósítására is, többet is át kellett ütemeznünk. Ebből kifolyólag mozgalmasan alakult a decemberi hónap, hisz ekkor sikerült megszerveznünk több olyan alkalmat is, amelyre korábban a karanténintézkedések miatt nem kerülhetett sor.

December 8-án a szülők részvételével tapasztalatcsere valósulhatott meg első alkalommal a projekt keretein belül. Fontosnak tartottuk, hogy az eltérő fejlődésű gyermekek szülei számára megszervezzünk

egy olyan eseményt, ahol tanácsot, bátorítást, ötleteket kaphatnak más hasonló helyzetben lévő szülőtársuktól.

Pszichológus segítségével egy igazán jó és a továbbiakra nézve hasznos órákat tölthettek el, amelyről sok pozitív visszajelzést kaptunk.

Programsorozatunk alkotóműhellyel folytatódott, melyre december 11-én került sor. A Health4all! programban részt vevő gyermekeket és a Máltai Szeretetszolgálat helyi ifjú tagjait hívtuk el egy karácsony előtti kézműves délutánra. A gyermekek képeslapokat, ajándéktasakokat, mézeskalácsot készítettek. Az alkotóműhely végeztével a szülők is csatlakoztak a délutánhoz.

December 17-én és 23-án pedagógusok és óvodapedagógusok számára szerveztünk ismeretterjesztő workshopot.

Nagy öröm volt számunkra, hogy bemutathattuk Health4all! programunkat azok számára, akik elsőként észlelhetik a gyermekek megkésett vagy eltérő fejlődését. Szakemberünk segítségével bemutattuk azokat a jeleket, amelyek eltérő fejlődésre utalhatnak. Megismerkedhettek a programon belül működő fejlesztési lehetőségekkel, módszerekkel.

December 29-én szakmaközi teadélutánnal zártuk múlt évi programsorozatunkat. A decemberi hónap folyamán baba-mama klubfoglalkozásokat is tartottunk, ahol az anyukák a mindennapi életet övező kérdéseket vitathatták meg, miközben a gyerekek felhőtlenül játszhattak egymással. A foglalkozások minden alkalommal vidám közös mondókázással és énekléssel zárultak.
Természetesen a 2021-es év sem telhet el eseménytelenül. Amennyiben a karanténszabályozások azt lehetővé teszik, folyamatosan tartunk szűrési napokat, folytatódnak a gyermekfejlesztések, baba-mama klubfoglalkozások. A tapasztalatcserék és workshopok a terveink szerint negyedévente kerülnek majd megrendezésre. A mozgássérültek eszközkölcsönzőt és szervizt is igénybe vehetnek.

A szűrővizsgálatokon és a fejlesztéseken való részvétel regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a [email protected] e-mail címen, vagy személyesen Beregszászban a Rozsoskert u. 93. címen lehet (tel.: +380507858514.)

The post Health4all! kitekintő appeared first on KISZó.

Olvassd el a teljes cikket/Forrás
Linkgyűjtemény és linképítés Linkgyűjtemény és linképítés - Egyéb Linkkatalógus - Linkcsere - 5 linket 1-ért! LinkTÁR-TOP

Ezeken is elérhetőek vagyunk