Mi igen nagy vétkünk

4 hónapok ezelőtt 53

 


Az egykori szocialista táboron belül, bár a filmhíradók másról sem szóltak, mint a megbonthatatlan barátságról, testvéri összetartozásról, a kulisszák mögött a bizalmatlanság és gyanakvás légköre uralkodott. Sőt, nem csak a kulisszák mögött, mert ennek jeleivel a mindennapi életben is találkoztunk. Így aztán, aki egy kicsit is gondolkodott, elég skizofrén állapotba került, ha meg ki is mondta a gondolatait, akkor sokkal komolyabb következményei voltak a dolognak. Különösen így volt ez a Szovjetunióban.

Elsőként talán akkor találkoztam ezzel a bizalmatlansággal, amikor friss ungvári egyetemistaként meg akartam látogatni a nagybátyámat Debrecenben. Akkor még nem lehetett csak úgy nekiindulni, útlevelet kellett igényelni, amit csak akkor adtak, legjobb esetben háromévenként egyszer, ha meghívót küldött a célországból egy közeli rokon. Ám még ez sem volt elég, az egyetemi pártbizottság ajánlása nélkül nem igényelhettem meg az útlevelet.

Be is rendeltek engem eme tiszteletre méltó testület következő ülésére, ahol a következő párbeszéd zajlott le.

-- Mért akar Magyarországra menni? – kérdezte a párttitkár.

-- Szeretném meglátogatni a nagybátyámat – feleltem.

-- Kijevben járt már? – folytatta.

-- Hát persze – mondtam én.

-- És Moszkvában?

-- Ott is.

-- Hát Vlagyivosztokban?

-- Hát… ott még nem.

-- No, előbb ismerje meg a hazáját, aztán menjen külföldre! – hirdették ki a döntést.

Később megtudtam, hogy a pártbizottság csak olyan, nagyon megbízható egyének utazását támogatta, akikről nem feltételezték, hogy esetleg bíráló megjegyzéseket tesz a rendszerre, illetve nem áll szóba politikailag kétes egyénekkel.

Évekkel később aztán, amikor bekerültem a megyei lap szerkesztőségébe, hamar megtanultam, hogy még mindig megbízhatatlan vagyok. Talán két-három hónapja dolgoztam ott, amikor beállított hozzánk a szerkesztőségbe Antall István a Nyíregyházi Rádió riportere, vállán egy termetes magnóval. Estére járt az idő, már csak idős kollégám, Turóczy Béla bácsi volt benn, mint lapügyeletes, meg mi, fiatalok, vagy hárman.

A rádiós kolléga közölte, hogy szeretne velünk csinálni egy interjút. Olyanokat kérdezett, hogy mért választottuk ezt a pályát, mit csináltunk korábban, miről szeretünk írni. Szóval, semmi politika, hiszen ismerte ő az írott és íratlan szabályokat.

Másnap reggel mind a négyünket raportra rendeltek a párttitkárhoz, aki ordítva vont minket kérdőre, hogy mertünk engedély nélkül nyilatkozni egy külföldi rádiónak és közölte, ennek még következményei lesznek. Hogy milyenek, az majd kiderül, mert ő délutánra rendkívüli pártgyűlést hívott össze az ügyben.

Diplomatikusan fogalmazva is szapora szívdobogással mentünk be a gyűlésre. Már mindenki ott volt (ezeken az összejövetelen azoknak is jelen kellett lenni, akik nem voltak párttagok), amikor belépett főszerkesztőnk, Balla László. Neki az volt a szokása, hogy korán reggel bejött, majd az eligazítás után elment és este ismét megjelent, hogy megnézze a készülő lapot, így aztán vélhetően nem sokat tudott a mi „bűncselekményünkről”.

Már épp meg akarta nyitni a párttitkár az ülést, amikor ő, úgymond napirend előtt, szót kért és a következőket mondta:

-- Mielőtt hozzákezdenénk, szeretném elmondani, hogy tegnap nálam vacsorázott Antall István, a Nyíregyházi Rádió munkatársa, aki a nap folyamán egy interjút készített lapunk néhány munkatársával. Ezt az interjút alkalmam volt meghallgatni. Itt szeretném megköszönni nekik, hogy ilyen szépen, tartalmasan nyilatkoztak, igazán büszke vagyok rájuk.

Na, itt következett a döbbent csend. Mert ezek után már nem lehetett azzal előhozakodni, hogy mi főbenjáró bűnt követtünk el. A párttitkár valami olyasmit hebegett, hogy ő is épp ezt szerette volna megbeszélni a gyűlésen, aztán be is rekesztette a tanácskozást. Felszedelőztünk, néhányan, akiknek csak emiatt kellett bejönni, halkan morogtak az orruk alatt.

Nekünk, persze, nagy kő esett le a szívünkről, hisz kiderült, hogy a mi igen nagy vétkünk, nem is létezik. Csak később jöttünk rá, hogy aligha csupán kollegiális szeretetből hívták meg a rádióriportert vacsorára és hallgatták meg az interjút. Elvégre, szocialista barátság ide, egységes tábor oda, mégiscsak jobb, ha a külföldi újságíró szem előtt van.

Olvassd el a teljes cikket/Forrás
Linkgyűjtemény és linképítés Linkgyűjtemény és linképítés - Egyéb Linkkatalógus - Linkcsere - 5 linket 1-ért! LinkTÁR-TOP

Ezeken is elérhetőek vagyunk