Ukrajnában több mint négyezer új beteget jegyeztek fel

3 hónapok ezelőtt 70

Ukrajnában továbbra sem lassul a koronavírus-járvány terjedése, szombatra is több mint négyezer új beteget jegyeztek fel, és megint sokan kerültek kórházba.

korona45

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 4310 új esettel 1 241 479-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 129 áldozattal 23 516-ra. Eddig 1 070 749-en gyógyultak meg, közülük előző nap több mint hétezren, az aktív betegek száma így csaknem háromezerrel 147 214-re csökkent.

Előző nap ismét sok, 1884 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.

A legtöbb új beteget, 498-at a megelőző naphoz hasonlóan megint a nyugati országrészben lévő Ivano-Frankivszk megyében jegyezték fel.

Makszim Sztyepanov egészségügyi miniszter a Volodimir Zelenszkij elnöknél pénteken tartott válságstáb-értekezleten arról számolt be, hogy Ukrajna megerősítést kapott az AstraZeneca és a Novavax által kifejlesztett 12 millió dózis vakcina szállításáról, amely még ebben a hónapban meg is történik. Pontos dátumot nem nevezett meg. A Crown Agents elnevezésű nemzetközi szervezet kötött megállapodást Ukrajna számára a Serum Institute indiai vállalattal a náluk licencszerződések alapján előállított – az AstraZeneca és a Novavax részvételével kifejlesztett – vakcinák megvásárlásáról.

Szerhij Halik, az ukrán fegyveres erők orvosi szolgálatának ezredese szombaton az Armijainform hírportálnak elmondta, hogy az ukrán katonák beoltását február végén tervezik elkezdeni. Az oltás önkéntes lesz. Első körben a Donyec-medencei konfliktusövezeteben jelenleg szolgáló katonákat oltják be, illetve azokat, akik hamarosan oda lesznek vezényelve, továbbá a nemzetközi békefenntartó műveletekben résztvevőket és az egészségügyi alkalmazottakat.


Kövessen minket a FACEBOOKON, TWITTEREN vagy INSTAGRAMON és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!

>>> A KárpátHír legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<


Olvassd el a teljes cikket/Forrás
Linkgyűjtemény és linképítés Linkgyűjtemény és linképítés - Egyéb Linkkatalógus - Linkcsere - 5 linket 1-ért! LinkTÁR-TOP

Ezeken is elérhetőek vagyunk